Messzirementember

Yucatan állam fővárosáról rengeteget mindent kellene elmondanom. Itt lakom most, és nagyon tetszik. A részletes leírást azonban inkább későbbre halasztom. Addig csak egy kép a Paseo Montejo-n lévő emlékmű egyik szobráról, amit tegnap este fényképeztem:

Cozumel-ről Tulum-ot útbaejtve jöttünk vissza Merida-ba. Érdekessége ennek a romcsoportnak a parti fekvése (lehet, hogy visszamegyek még hajnalt fényképezni, mert az eléggé jól nézhet ki). 12 méter magas sziklán áll a templom és az azt körülvevő épületegyüttes. A települést már 1518-ban felfedezték, de a spanyol hajósok nem mertek kikötni az impozáns épületeket látva. Ha láttátok a Planet Terrort, akkor ismerős lehet ez a kép:

















A hely további érdekessége, hogy a romok alatt egy csodálatos partszakaszon fürödhetünk. Amikor mi itt jártunk, ezeket a lépcsőket épp felújították, sajnos:























A rengeteg iguána már annyira megszokta az embereket, hogy simogatni is hagynák magukat, ha valaki épp erre vágyna. Ez a példány viszont épp modellt állt:










































Az elhelyezkedése miatt az egyik legnépszerűbb maja emlék, ezért mindig rengetegen vannak. A turistákat különböző módokon próbálják lehúzni a helyiek. Ezek a volador-ok például kifejezetten bénák voltak, mégis azonnal 50 peso-t, 5 eurót vagy 5 dollárt kért az egyikük. Kaptak vagy 5 peso-t...












































Repülő kacsa:

Gépjárműtulajdonos lettem végre-valahára. Vettem egy 1991-es piros bogarat. A keresztelőn még nem esett át, majd este kitalálok neki vmi frappánsat. Egy pár dolog még hiányzik róla, de alapvetően remek kondícióban van. Pótkerék, ablaktörlők, első indexek és vmi zene még kellene bele...

A hosszúhétvége adta lehetőséget kihasználva Cozumel-re látogattunk. A célok közé tartozott a nyíltvizi búvárvizsga megszerzése, ami nekem elsőre kicsit problémásnak tűnt 4 nap alatt. Szerda délután indultunk Merida-ból és igen lassan értünk el Playa del Carmen-ig. Másnap hajnalban ment a kompunk Calica-ból, de téves információk miatt végül azon csak a kocsit sikerült átvinni (a sok veszélyes szállítmány miatt nem engedtek fel rá utasokat, csak a sofőrt). A 3 utas hajón kelt át Cozumel-re.






















Cozumel szigetén mindenki a turizmusból él. Híres korallzátonyai miatt rengetegen jönnek ide búvárkodni és maja romokat is lehet találni a szigeten, ezért a nagy tengeri cirkálóknak is kedvelt megállóhelye. Minden nap legalább 2-3 ezer turista érkezik csak ezeken a hajókon.





















Engem leginkább a papírom megszerzése érdekelt, így már csütörtök reggel 11 körül az első merülésemet csinálhattam az oktatóval a Paraíso recife-nél (paradicsom zátonynál). Eleinte le-fel lifteztem, mert nem mindig ürítettem ki teljesen a tüdőmet, és nem tartottam be a búvárkodás legelső szabályát: mindig folyamatosan kell lélegezni, és soha nem szabad visszatartani a lélegzetet.










































A hosszú út és az első búvárlecke kellőképpen elfárasztott, így délután nem volt nehéz aludni egy nagyot. Este San Miguel főterén néztük a Hanal Pixán alkalmából rendezett programot, és találkoztunk sok édességet kunyizó gyerekkel is, de sajna erre nem voltunk felkészülve. Később egy turisták által kevésbé ismert helyen (értsd: nem volt tele sok hangoskodó usákkal) remek arrachera taco-t és finom sört fogyasztottunk.
Másnap fél nyolcas kelés után indultunk merülni (én természetesen csak sznorkelezni), délután pedig a második búvárleckém következett. A felszínről is sok érdekeset láttam, de azért evett a sárga irigység, hogy én nem mehetek. Út közben több búvárhajó mellett is elhaladtunk, láttunk rengeteg sznorkelező embert, volt sok üvegaljú csónak. De ezen azért komolyan meglepődtem:























Mivel a második órán teljesítettem minden feladatot, így már csak az írásbeli maradt hátra, amit este 7 körül sikerrel vettem, így megkaptam az ideiglenes papírt arról, hogy búvárkodhatok.
Este nehezen tudtam elaludni, vártam a másnapot és az első igazi merülést. Amikor kiderült, hogy először 30 méterre megyünk, a túravezető ódzkodott kissé, de végül beadta a derekát, és kipróbálhattam magam.
A hely neve Santa Rosa fal, 15 méteren volt a fenék, és onnan ereszkedtünk tovább a fal mellett, aminek az alja valahol nagyon mélyen van. Körülbelül 30 méteres mélységben utaztunk a fal mellett, köszönhetően a meglehetősen erős áramlatnak. Lefelé menetben volt egy kis problémám, mert a maszkom elkezdett nagyon csúnyán beázni felülről, de szerencsére a túravezető felajánlotta az övét, amivel már nem volt semmi problémám. Most jön néhány víz alatti kép, amiket nem én lőttem.
Ez az ezüst színű hal mindenhova követte a ráját:

























Ez az angyalhal rendkívül barátságos volt:
































Ő vajon mit csinálhatott? (persze vaku nélkül nem látnánk pirosnak):
























Micsoda színek! Lámpa vagy vaku nélkül pirosat és sárgát ilyen mélységben már nem érzékelhetnénk:

























A második merülés 15-18 méter körüli mélységben volt, ez volt a Bolones de Chankanaab.
Itt is minden nagyon rendben volt:





















Összesen körülbelül másfél órát voltunk a víz alatt. Nekem rendre túl hamar elfogyott a levegőm, így korábban kellett feljönnöm. Sajnos még nem szoktam le a kapálózásról, és túl sok levegőt fogyasztok feleslegesen emiatt.
Délután 4 felé még elindultunk megnézni a sziget keleti partját is. Sajnos elég hamar ránkesteledett, és megtaláltak minket a szúnyogok is.
Valahol arrafele van Magyarország:






















Ez meg egy szép naplemente:






















A kompmenetrend furcsaságainak köszönhetően vasárnap kora hajnalban indultunk el visszafelé. Mivel rengeteg időnk volt, így útbaejtettük Tulum-ot is, de erről majd legközelebb.

Október végén - november elején halottaikra emlékeznek a maják is. A halottak napja itt a Hanal Pixán (hánál pisán). Ilyenkor a családok oltárokat készítenek; egy keresztet, halottaik fényképét és azok kedvenc ételeit-italait rakják feldíszített asztalokra. A városok főtereire is kikerül egy pár oltár - banánlevéllel fedett kis házikók készülnek, néhol egy-két kisebb sír is kavicsokból és egy keresztből.




























































































Mindezzel együtt ez nem egy szomorú ünnep. A Hanal Pixán jelentése: halottak ebédje. Ez egy alkalom arra, hogy a család találkozzon, emlékezzen, és egy jót egyen.










































Az itteni szokások szerint október 31 a halott gyermekek, míg november 1 a halottak napja, november 2. napján pedig az összes halott lélekre emlékeznek.