Messzirementember

Megjártam Cozumel-t. Szép hely, de csúnyán elbántak vele 2 éve a hurrikánok. Papírt szereztem arról, hogy búvárkodhatok. Találtam még egy pénznyelő szórakozást...








































(a kép színeiből kiindulva körülbelül 10 méter mélyen lehetek, és nem azt mutatom, hogy fel szeretnék menni, hanem azt, hogy 'egy' - a képet 'háromra' kellett volna ellőni, amikor a kacsa az arcom előtt úszik...)

Nem is tudom, hogy hanyagolhattam el ennyire ezt a nagyon fontos témát ilyen sokáig. Gyorsan pótolom a mulasztást.
Kezdem a piákkal.

• Bor Mexikó északabbi részein terem, főleg a kaliforniai félszigeten. Amit eddig kóstoltam az finom volt, de mivel itt senki sem borbuzi, így eddig meglehetősen hanyagoltam. Ráadásnak viszonylag drága is.
• Sörből van komolyabb választék, és mind iható, de a boltokban kapható sörök közül egyik sem kiemelkedő. A sorrend talán Superior, Corona extra, Sol, ... . Viszont van egy fajta, amit boltban eddig sehol nem találtunk: ez a Bohemia. Sajnos ez a kedvencem, és mivel csak ittasellátókban árusítják, így viszonylag ritkán jutok hozzá. A sör nem kifejezetten drága, de az élelmiszerekhez, gyümölcsökhöz vagy röviditalokhoz képest az.
• A rövidek valami iszonyú olcsók. 66 peso-ért már teljesen iható tequila-t árulnak (tudom, hisz ezt ittuk bátyám lagzijában is :D), 100 peso felett pedig Európában nem könnyen elérhető minőséget is lehet venni. Kuba sincs messze, így rumokból sem állnak rosszul (140 peso körül van egy üveg Havana Club añejo reservado). Viszont ami érdekes, hogy ezeket itt nem isszák. Szegény indiánok egyetlen felestől is fejre tudnak állni, így a rövidtől erősen ódzkodnak.
• Az üdítők és gyümölcslevek olcsón kaphatóak. Frissen nyomott narancslé 5 peso alatt is kapható (ami nem is meglepő a kábé 1 peso/kiló-s narancsár mellett). Dobozos gyümölcslevek (100%-os) 10-11 peso-ért vannak a boltban, a szénsavas üdítők pedig természetesen még ennél is jóval olcsóbbak.

Kajaügyileg a Yucatan-t tartják Mexikó fellegvárának (jó helyre jöttem). Marha, csirke, disznó, halak és egyéb tengeri herkentyűk mind megtalálhatóak itt - lehet enni gyíkot is, de állítólag nem nagy szám. A csipős (paradicsomos, hagymás, erőspaprikás), a zöld (általában guacamole) és a piros szósz mindenhol kérhető az ételekhez, ha alapból nem adnak hozzá. A citromot a legvadabb dolgokra is rácsepegtetik (például sülthagyma - és nem is rossz), ezért szendvicsekben és szószokban is gyakori szereplő. Rosszat idekint még nem ettem az elmúlt egy hónap alatt. Eddig minden tetszett, de a legfőbb kedvenc az arrachera. Ezt nem nagyon fogom tudni megunni. Egy két és fél évvel ezelőtt már tesztelt helyen a Pepito elnevezésű szendvicsbe töltik, ami guacamole szósszal erősen, és csípős szósszal gyengén megkenve-megöntözve, egy pár hagyma- és paradicsomkarikával a legjobb uzsonna. Otthon biztosan próbálok majd ilyet készíteni, mert ez számomra simán ver bármi más marhát. Másik nagy kedvenc a legjobb reggeli címért pályázó Huevos Motuleños - motuli tojások. Barnababkrémre rápakolt rántotta, sonkás piros szósszal megöntözve, kétszersült tortilla-val - meglehetősen tápláló.

Ennyit mára, mindjárt indulok Cozumelre, így a legközelebbi bejelentkezéskor remélhetőleg színes halakról, korallszirtekről és víz alatt úszó gumikacsáról tudok majd képekben is tudósítani.

Kocsit birtokolni és vezetni kevés helyen egyszerűbb, mint itt. A jogosítvány megszerzése körülbelül 1,5-2 óra, amire a delikvens általában már saját autóval érkezik. A forgalmi engedélyt lényegesen ritkábban kell megújítani még öreg autóknál is, mint Mo.-n, a zöldkártya intézménye pedig nem létezik. Kötelező biztosítás sincs, ami viszont valószínűleg inkább rossz, mint jó, mivel napóleoni törvények szerint működik az ország - bizonyítsd be, hogy ártatlan vagy, de először is lecsukunk. Ezt lehet kikerülni egy biztosítással.
A benzin litere 7 peso (87-es AKI; a magasabb oktánszámú 8,6 peso - 92-es AKI). Az utak viszonylag jó minőségűek városon belül, és számos főút is nagyon jó állapotban van. A fizetős utak drágák - még a hajdani M5-höz képest is - cserébe elég ritkák is.
Merida-ban létezik körgyűrű, és nem a városon kívül van. 2x3 sávos és 80-as tábla van rajta, ez a Periferico (igen, Mexikó a jó öreg SI mértékegységek szerint számol, kivéve az oktánszámot, amiben a többi észak-amerikai ország példáját követik). A jobbkézszabályt lehet, hogy ismerik, de minden sarkon vagy van stoptábla vagy elsőbbséged van. A lámpák nappal piros - zöld - villogó zöld - sárga - piros rendszerben működnek. Éjszaka villogó sárga - villogó piros megoldással jelzik az elsőbbséget. Az alsóbbrendű utak - amiken gyakran gyorsabb közlekedni - tele vannak fekvőrendőrrel, és majd mindegyik egyirányú. A fontos és forgalmas, ráadásnak dugulásra is hajlamos kereszteződésekre rendőr ügyel - bár igazából nem csinálnak semmit, csak mutatják azt, amit a lámpa is. Amivel igazán nem tudnak mit kezdeni, az a szabálytalan parkolás. Ha időben visszaérsz a kocsidhoz (értsd: mielőtt elvontatnák), akkor megúszod egy ejnyebejnyével, hiába tartottad fel a városcentrum forgalmát hosszú percekig. Igazából ez az egyetlen dolog, amit - szerintem - rosszul csinálnak. A város közepe napközben közlekedésre alkalmatlan a rengeteg pofátlan vészvillogóval (vagy anélkül) megálló autó miatt.
Remélhetőleg napokon belül autótulajdonos leszek, és akkortól tovább bővíthetem ismereteimet az itteni állapotokról. Addig egy dolgot kell nagyon komolyan az eszembevésni: a többi sofőr másfél óra alatt kapott jogsit, nem tudnak vezetni, nem tehetnek róla, nyugi!

Gyalogbékaként az első dolog amibe belefuthat az emberfia, az az egész országot behálózó buszrendszer. Vonat nagyon kevés helyen jár, személyvonat a Yucatan félszigeten nincs. Cancun-ból Merida-ba busszal jöttem. A buszok között pedig jelentős különbségek vannak. ADO, ADO GL, Uno, Mayab - ezek semmit nem jelentettek még érkezéskor. Azóta kicsit tisztult a kép. Mayab: kicsi, büdös, tömött, sok helyen megáll. ADO: kevés helyen áll meg, nem túl tömött. ADO GL és Uno pedig a felső kategória - csak nagyvárosokban áll meg, hatalmas üléshelyek, majdnem vízszintesre nyitható ülések, 8 kis tévé, külön női és férfi vécé... Az itteni benzináraknak köszönhetően még a legdrágább járat sem drága - 260 peso volt az út Cancun és Merida között.
A városon belüli közlekedés már más tészta. Kisebb-nagyobb buszok száguldoznak mindenfelé. Van amelyik csak egy utcán megy le és fel, míg másik körbe-körbe jár. 5 peso-ba kerülnek, és valószínűleg bárhonnan bárhova el lehet velük jutni. Buszmegálló néhol létezik, de gyakran csak a sarkokon leintik az emberek. Menetrendet viszont ne keressen senki!

A hétvégén másodszor voltunk Sisal-ban. Ez a kis halászfalu korábban fontos kikötő volt, de Progreso fejlődésével elvesztette ezt a szerepét. Erről a településről kapta a nevét a Sisal-kender, ami valójában egy kaktuszfajta, de a belőle kinyerhető rostok miatt kendernek nevezik. Ennyit a történelemről.
Oreszt egyik ismerőse - Adolfo - vásárlásmániában szenved. Az elmúlt évben megtakarításai nagy részét kitesurf termékekre fordította. Így most van: - 2 sárkánya (9 és 14 méteres); - 2 beülője; - 2 deszkája. Ezekkel mentünk mindkétszer játszani Sisal-ba, de az első alkalommal horgásztunk is egyet.
Maga a falu eléggé elmaradott, a tengerpartja iszapos és néhol büdös. Szóval nem éppen egy turistamágnes. Ennek köszönhetően csak néhány halász lézeng a parton. Másik fontos előnye még a partnak, hogy lassan mélyül, így ideális tanulásra.






















Maga a sport eléggé bonyolultnak tűnik, mivel egyszerre kell figyelni a sárkányra és a lábadon lévő deszkára is. Én egyelőre csak deszka nélkül ökörködtem, de a második alkalommal már így is eléggé érdekes dolgokat tudtam csinálni a kicsi sárkánnyal. (hasamon pattogtam, miközben a sárkánnyal nyolcasokat rajzoltam az égre)
Két héttel ezelőtt két napig maradtunk. Életemben először egy függőágyban próbáltam elaludni, ami a sok szénsavas fájdalomcsillapító italnak köszönhetően nagy nehezen sikerült. Másnap reggel egy kis csónakkal horgászni indultunk.

























A felszerelés igen egyszerű: egy nagy tekercs damil, és annak végén egy darab ólom és horog. Az első megállásnál megdöbbentő mennyiségű halat sikerült fognom. Bedobtam a csalit, leért a fenékre, és már ránthattam is ki. Sajna a halak meglehetősen aprók voltak, de így is érdekes élmény volt 7-8 halat ugyanennyi perc alatt kifogni. 3-4 óra horgászás után indultunk vissza (már nagyon rámfért).

























A kifogott halak megfelelő részeit nyersen összevágva citromos, korianderes, hagymás, paradicsomos lében áztatva ettük meg - természetesen tortilla-ba tekerve. Ez a ceviche de pesca.
Sokmindent tanultam. Ezek közül a legfontosabb, hogy csónakban nem iszunk szénsavas üdítőt, és nem reggelizünk be csónakázás előtt.